Nedves falak szigetelése családi háznál

Helység: Maglód
Épület jellege: családi ház
Szigetelés: családi háznál nedves falak szigetelése injektálással
Felhasznált anyagok: Aquafin-F

nedves falak szigeteléseMaglódi feladatunk, egy családi háznál, a nedves falak szigetelése volt, melyet természetesen injektálással orvosoltunk. Előzetes felmérés alapján készítettünk árajánlatot, melyet a tulajdonos elfogadott, így a munkára is kivonulhattunk. A felújítás már elkezdődött megérkezésünkig, de így éppen akkor érkeztünk, mikor kellett. A falakon még fent volt a sérült vakolat, de még arra segítségünkre volt, hogy a beinjektált anyagot a falazatban tartsa.
A furatok helyének meghatározása és kijelölése után az elkészítésük is megvalósult még a délelőtt folyamán. Az injektáló pakkerek elhelyezése előtt ebben az esetben is ipari porszívóval távolítottuk el a keletkezett furatport a lyukakból, megelőzve, hogy a lakóhelyiségekbe nagy mennyiségű kosz kerüljön. A pakkerek elhelyezése után már csak a nedves falak szigetelése maradt hátra. Ebben az esetben is a már sokszor bizonyított Aquafin-F injektáló oldatra bíztuk a feladatot. Furatról furatra haladva injektáltuk be a megfelelő mennyiségű folyadékot, ügyelve a lehető legegyenletesebb eloszlásra akár annak árán is, hogy egy-egy furatot akár többször is kezelésbe kellett venni. Munkánk végeztével eltávolítottuk a pakkereket, így a munka a következő nap folytatódhatott is. A kőművesek eltávolították a sérült vakolatrészeket, majd az új burkolat mellett a falak falszárító vakolatot és légáteresztő glettet valamint festést kaptak.

Önnek is hasonló problémája van? Kérjen árajánlatot!




Írj hozzászólást

Az email címet nem tesszük közzé.

*