Falszárító vakolat

Az injektálás és a falszárítás

A korábban említett vizes, salétromos falakat megfelelően lehet kezelni, ha utólagos vegyi falszigeteléssel, azaz injektálással elvágjuk a vízutánpótlás útját. A falazat ennek hatására már ki tud száradni, azonban a sérült, salétromos vakolatot mindenképpen le kell cserélni. A legtöbb esetben nincs idő arra, hogy a levert vakolatú falak hosszú hónapok alatt kiszáradjanak, ilyenkor kerül szóba a falszárító vakolat, mint megoldás. Megoszlanak a vélemények, hogy az injektálás előtt vagy csak utána kell-e eltávolítani a meglévő vakolatot. Mi azt valljuk, ha a vakolat még nem porlik, mállik, akkor az injektálás idejére maradjon a falon és csak utána verjék le és cseréljék falszárító vakolatra. Ellenkező esetben célszerű az injektálandó falszakaszt Aquafin-1K szigetelőhabarccsal kezelni.

Falszárító vakolat – falszárítás légáteresztő vakolattal

A vakolat felhordása előtt ajánlott a falszakasz sómegkötő impregnálóval történő kezelése. Ez a folyamat megköti a falban lévő ásványi anyagokat, tulajdonképpen felgyorsítja a salétromosodást, ami ennek hatására kiül a fal felszínére és onnan könnyedén eltávolítható. Ezután lehet elkezdeni a vakolat felhordását, amihez vastagságtól és a végfelülethez kötött elvárások függvényében 2-4 réteg felhordása szükséges. Alapozó felhordása a falra kb. 50%-os fedéssel elégséges. A falszárító vakolat maga 2-3 cm-es vastagságban húzható egy lépésben, így ha ennél vastagabb vakolatra van szükség, akkor azt több rétegben kell felvinni. Ajánlott minimum 2 cm vastagság kialakítása. Alapesetben ezzel el is készült a vakolat, lehetőség van azonban simítóvakolat felhordására is.

A falszárító vakolat működése

Ideális esetben a vakolat felhordása előtt készül valamilyen vízszigetelés is, ami megakadályozza a folyamatos vizesedést. Kisebb problémáknál a falszárító vakolat akár önmagában is megállja a helyét, hiszen a normál vakolattal ellentétben a nagy légpórustartalmának köszönhetően képes a falban lévő nedvességet elpárologtatni és az így visszamaradt ásványi anyagokat, amik salétrom formájában a normál vakolat felszínén csapódnak ki, magában tartani, akkummulálni. Ez természetesen azzal jár, hogy vakolat légáteresztő képessége csökken, így záros határidőn belül ismét cserélni kell majd. Injektálással ez az idő jelentősen növelhető, lévén nem jut víz, ezzel együtt ásványi anyag a falakba.

Ajánlott falszárító vakolat

A vízszigetelésekhez a Német Schomburg gyár termékeit használjuk, melyet Magyarországon az Aquaseal Kft. forgalmaz. Termékpalettájukon megtalálható a prémium minőségű, WTA engedéllyel rendelkező falszárító vakolatrendszer is. Thermopal néven kerülnek forgalomba.

Önnek is hasonló problémája van? Kérjen árajánlatot!

Falszárító vakolat

Falszárító vakolat

Falszárító vakolat

Falszárító vakolat

Falszárító vakolat

Falszárító vakolat

Falszárító vakolat

Falszárító vakolat